Adatkezelési tájékoztató

Látogatói adatkezelés a honlapon

(1)  A Sütik (cookie-k)  rövid adatfájlok, melyeket a meglátogatott honlap helyez el a felhasználó számítógépén. A cookie célja, hogy az adott infokommunikációs, internetes szolgáltatást megkönnyítse, kényelmesebbé tegye. Számos fajtája létezik, de általában két nagy csoportba sorolhatóak. Az egyik az ideiglenes cookie, amelyet a honlap csak egy adott munkamenet során (pl.: biztonságos azonosítása alatt) helyez el a felhasználó eszközén, a másik fajtája az állandó cookie (pl.: egy honlap beállításai), amely addig a számítógépen marad, amíg a felhasználó le nem törli azt. Az Európai Bizottság irányelvei alapján cookie-kat [kivéve, ha azok az adott szolgáltatás használatához elengedhetetlenül szükségesek] csak a felhasználó engedélyével lehet a felhasználó eszközén elhelyezni.

(2) A felhasználó hozzájárulását nem igénylő sütik esetében a honlap első látogatása során kell tájékoztatást nyújtani. Nem szükséges, hogy a sütikre vonatkozó tájékoztató teljes szövege megjelenjen a honlapon, elegendő, ha a honlap üzemeltetői röviden összefoglalják a tájékoztatás lényegét, és egy linken keresztül utalnak a teljes körű tájékoztató elérhetőségére.

(3) A hozzájárulást igénylő sütik esetében a tájékoztatás kapcsolódhat a honlap első látogatásához is abban az esetben, ha a sütik alkalmazásával együtt járó adatkezelés már az oldal felkeresésével megkezdődik. Amennyiben a süti alkalmazására a felhasználó által kifejezetten kért funkció igénybevételéhez kapcsolódik, akkor a tájékoztatás is megjelenhet e funkció igénybevételéhez kapcsolódóan. Ebben az esetben sem szükséges az, hogy a sütikre vonatkozó tájékoztató teljes szövege megjelenjen a honlapon, elegendő egy rövid összefoglaló a tájékoztatás lényegéről, és egy linken keresztül utalás a teljes körű tájékoztató elérhetőségére.

Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

(1)  Az általános elterjedt internetes gyakorlatnak megfelelően használunk sütiket (cookie) a weboldalon. A cookie egy kis fájl, amely egy sor karaktert tartalmaz, és amely akkor kerül a látogató számítógépére, amikor az egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a látogató böngészőjét.  A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat és egyéb információkat is. Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl.az oldal újbóli meglátogatásakor.  A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.

(2) Jelen honlapunk a weboldal használata során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:
• a látogató által használt IP cím,
• a böngésző típusa (firefox, chrome, internet explorer, microsoft edge stb.)
• a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői Pl. beállított nyelv, a képernyő nagysága
• látogatás időpontja,
• a meglátogatott (al)oldal, funkció vagy szolgáltatás.

(3) A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező.  Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld.  A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét valamint beállítható a harmadik féltől való sütik letiltása is.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• Google Chrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacy-faq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265

Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

 (4) A weboldalon használt sütik önmagukban nem alkalmasak a felhasználó személyének beazonosítására.

(5)  Honlapunkon alkalmazott sütik:

  1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik

Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a látogatók böngészhessék a weboldalt, zökkenőmentesen és teljes körűen használhassák annak funkcióit, a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásokat, így – többek között- különösen a látogató által az adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik adatkezelésének időtartama kizárólag a látogató aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről.

 

  1. Hozzájárulást igénylő sütik:

Ezek lehetőséget biztosítanak, hogy a meglátogatott oldal megjegyezhesse a felhasználó honlappal kapcsolatos választásait.  A látogató a szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során ezen adatkezelést bármikor megtilthatja.  Ezek az adatok nem kapcsolhatók össze az igénybe vevő azonosító adataival és az igénybe vevő hozzájárulása nélkül nem adhatók át harmadik személy számára.

2.1. Használatot elősegítő sütik:

Az adatkezelés jogalapja a látogató hozzájárulása.

Az adatkezelés célja: A szolgáltatás hatékonyságának növelése, felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele.

Az adatkezelés időtartama az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig, törléséig).

2.2.  Teljesítményt biztosító sütik:

Google Analytics sütik – erről itt tájékozódhat: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

Google AdWords sütik  – erről itt tájékozódhat: https://support.google.com/adwords/answer/2407785?hl=hu